.
.
Ars-poeticám az Emberiség felébresztése a félelem álmából, az Emberek tudatosságának fejlesztése egészen a megvilágosodásig, mely az Atyával, Istennel való teljes egyesülést, a végtelen és örök boldogságot, a bőséget és az örök életre való tudatosságot jelenti. Mindezt az emberiség bölcsőjéből kiinduló atlantiszi, lemúriai, tibeti, óegyiptomi, kabbalisztikus és táltos hagyományokon keresztül, tudatosság fejlesztő gyakorlatokkal végezzük, melyek elvezetik a Gyakorlót a Megvilágosodás Misztériumához.
Nagy hangsúlyt fektetünk gyermekeink tanítására. A Szellemi Törvényekre oktatjuk a felnövekvő generációkat. Emellett segítjük a szülőket, tanárokat, hogyan lehet kristály gyermekeikkel szellemi szinten foglalkozni és eszerint nevelni őket.
A képzések gerincét a Mesterkurzusok adják, ahol a szellemi tudást akadémiai szinten kapja meg a gyakorló. A kurzusok során, az úton járó elengedi az eddig feleslegesen cipelt terheket a múltjából, elengedi félelmeit a jövőjéből, megismeri Önmagát, a félelem helyét átveszi a szeretet, felébred tudatára, majd megismeri belső mesterét, és a kundalini folyamatos emelkedésével eljut a kegyelmi állapotig, ezáltal megtalálva a Most-ot és a teljes életet.
FELÉBREDÉS
Fantasztikus hírem van! Aki megtalálta élő hiteles Mesterét, megfogta Isten lábát! Figyeljetek, legyetek éberek és tudatosak! Tegyétek le az eddig tanultakat, olvasottakat, hiteket, kondíciókat, és képeket önmagatokról, a világról és Istenről. A valósághoz kívánlak elvezetni benneteket, ami mentes mindezektől. Ha képesek vagyunk a formai világ által ránk rakott kondícióktól, programoktól megszabadulni, lassan megtapasztaljuk, hogy kik is vagyunk a Valóságban. A Gyakorló Tanítvány a szív fölé emelkedve elkezdi lejátszani az Isteni Mag programját belül. „Ha annyi hitetek volna, mint egy mustármag-nak hegyeket mozgatnátok vele. A mustármagnak persze nem hite van, hanem tudása, hogy ki is ő valójában, és ha a körülmények lehetővé teszik, akkor képes lejátszani a mustárfa programját, ami hatalmas, és örökéletű! Azonban a világ mélyen alszik, és beleragadva a vaskor kondícióiba igazi rémálma van. Azt álmodja, hogy meghal, ettől álmában fél és így létrehozza a szenvedést, a bűntudatot, a betegséget, a kínokat.
Amikor az ember felébred, és elkezdi látni a valóságot, akkor az egyik szeme nevet és boldog, a másik szeme sír, és a szíve egyik fele meg akar szakadni, látva, hogy az Emberiség tudatlanságából, alvásából fakadóan, hogy teszi tönkre magát a Föld nevű bolygóját, mint kozmikus űrhajóját, a társait, és mindent mi szent ezen isteni életben. A Vadzsrajana útján emlékeztettelek már benneteket, hogy mindenki, aki alszik, és a szív alatt az elme által kialakított kondícióban van, bizonyosan szenved. Ezt hívják szamszarának, aminek a kulcsszavai az én, az enyém, és az akarom. Ez a maya fátyla, vagyis az illúzió világa, hiszen ez az ember sosem a valóságot látja, hanem az elme és ego véleményét a valóságról. Az ego (illuzórikus én) pedig mindig a tanult mintái és a vágyai alapján gondolja a világ dolgait, jónak, vagy rossznak, de sosem igaz egyik sem, hiszen az ego torzan tükrözi a valóságot, és fogalma sincs arról, hogy a világ, amit maga körül lát az a saját tükröződése és teremtése. Az egyén és az ember fordítva ül a lovon, és a tudás hiányában szenvedteti magát, valamelyik alsó csakrájában. Buddha szavaival élve a felébredés, ami az én terminusomban nem egyenlő a megvilágosodással, a szenvedés végét jelenti. Első lépésként szabaduljatok meg a félelemtől a bizalom által, és használjátok a mester menedékét bátran. Második lépésként az emlékeztetés és a gyakorlás által megismerjük önmagunkat, síkjainkat, és elkezdődik a felébredés időszaka, ami annyit jelent, hogy rájövünk, hogy kik nem vagyunk bizonyosan! Befejezzük az azonosulásainkat, ami az Út elején a legnagyobb feladatunk. Felismerjük, hogy nem vagyunk a testünk, mint az agresszív kismalac gyakorlatban mondjuk, mantrázzuk, hogy nekem van testem, de nem vagyok a test, nekem van érzésem, de nem vagyok az érzés, nekem van gondolatom, de nem vagyok a gondolat. Megismerjük az asztrál síkot, amit most az egyszerűség kedvéért nevezzünk csak elmének, és a megismerés és a gyakorlás által befejezzük a vele való azonosulást, és észre vesszük, hogy az ide beírt kondíciók és hitrendszerek hozták létre az illuzórikus ént, vagyis az egót. Hosszú munka és gyakorlás által az ember megismeri, kitisztítja, majd uralja az asztrál síkot, amivel élete és sorsa urává, mágusává válik. Ez már szinte haladó szintnek minősül, hiszen itt már a tudatot az indulatok, és alacsony rezgésű érzések már nem rántják magukkal, vagyis vége a szenvedésnek. Hiszen a szenvedés csak annyi, hogy az ego téves programjai, és vágyai alapján ítéli a dolgokat rossznak, ebből bánat, harag lesz, és ehhez az érzéshez utána ragaszkodik, és ezzel létrehozza a szenvedés és panaszkodás komfort zónáját. Az ego sosem boldog és elégedett, mert ha a vágya tárgyát megkapja, akkor fél az elvesztésétől, ha nem kapja meg, akkor pedig tele van haraggal és gyűlölettel, vagy féltékenységgel, és így mindegy, hogy az ember mennyire gazdag anyagiakban egyes csakra, nőben, vagy férfiben, kettes csakra, esetleg politikai vagy gazdasági hatalomban, hármas csakra, mindenképpen szenved. A fentiek felismerésével, és kitartó gyakorlással, ami meditációs és koncentrációs praxist jelenti, egy mester vezetésével, vagyis a gyakorló kitartóan a külvilágról elvonja a figyelmét, és a belvilágra fordítja, elérkezünk ahhoz a fantasztikus, és felemelő ponthoz, amit a Hagyomány mentál síknak nevez. A mentál síkot, már nem igazán zavarják alsó-asztrális érzések, így az ember egész harmonikus kapcsolatot alakít ki önmagával, ezáltal a külvilággal egyaránt. Ráérzünk és megtapasztaljuk, hogy nincs igaza Descartesnek, amikor azt mondja, hogy „gondolkodom, tehát vagyok”, sőt az igazság inkább az, hogy „nem gondolkodom, tehát jól vagyok” (Ő.G. J) Vagyis a helyzet az, hogy befejezem az azonosulást a gondolatokkal, kondíciókkal, programokkal, és a Tudat, a mester vezetésével tökéletes ura lesz a gondolatainak, érzéseinek, éterikus, és fizikai testének. A Tudat itt képes minden síkot megtisztítani, és tökéletesen tisztán léphetünk be az intuitív, vagy szupramentál síkra, ahol, már az élet kegyelemmé válik. Ez a felébredés folyamata, és közben a gyakorló eléri a szív, a torok majd az ajna csakrát, hogy tovább tudjon lépni a megvilágosodás felé vezető csodálatos Úton hazafelé. Az ideáig eljutott gyakorlót méltán nevezhetjük felébredt embernek. Ne felejtsük el, hogy mindezek közben a mester menedékében a Kozmikus Morált, és Erkölcsöt is megértjük, és elkezdünk e szerint élni, így a külvilág is úgy reagál, hogy megszűnnek a karmikus visszahatások, vagyis meglepetésszerűen, magától lép be életünkbe a tökéletes külső, és belső Béke, és belépünk a kegyelem állapotába, ahol a lehetetlen is lehetségessé válik. Ezt az állapotot nevezi a kelet Szamadhi-nak.
Az emberi lét végső értelme a fejlődés, ami az Univerzum törvényei által megy végbe, egészen a megvilágosodásig. A Vízöntő korszakba való átmenetnél az ember a jézusi kor közeledtével (33 év), vagy azt betöltve, igen jó eséllyel éri el az Örök Élet misztériumát, avagy a tökéletes Isteni tudatállapotot. Ezt a tudatállapotot a nyugati misztika mennyországnak, és Krisztus Tudatnak, a keleti misztika Nirvánának, vagy megvilágosodott tudatnak nevezi. Sok mester járt Földünkön, akik utat mutattak az emberiségnek, itt hagyva gyakorlati útmutatókat a megvilágosodáshoz vezető úton. Jézus nem az emberiséget váltotta meg a bűntől, hiszen az ember nem bűnös alapvetően, hanem az utat mutatta meg, akárcsak Buddha (Buda), Lao-ce, és még sokan mások. A világ nagy mestereinek és hagyományainak gyakorlatait gyűjtöttük össze, és a tiszta hagyomány ismeretében ezeket adjuk át a Mesterkurzusainkon, elmagyarázva, elmélettel, bemutatóval és gyakorlattal átszőve. Az akadémiai képzés egészen a megvilágosodásig vezeti a Gyakorló Tanítványt.
Amikor az ember nem azonosul tovább a testével, az érzelmeivel és a gondolataival. Felébredettnek lenni azt jelenti, hogy tisztán és világosan látod, hogy ki nem vagy biztosan. Később pedig rájössz, hogy ki vagy. Ez már beavatottságot jelenti. Majd végül rájössz, hogy minden Te vagy, ami már a szamádhi élmény, azaz a megvilágosodás szintje. Az azonosulás vége az, amikor az embernek már nem csak hite van, hanem megtapasztalt tudása is arról, hogy mindaz, aminek hitte magát, egyik sem ő. Minden, aminek hitte magát csak eszköz az örök élet vándorútján hazafelé. Az azonosulásokból fakadnak a problémák, a betegségek és a szenvedések. A fájdalom is ide tartozik, de a fájdalom éppen azért érkezik, hogy az ember abba hagyja az azonosulást, és kezdje el a tudatosulást. Ezen az úton vezet végig mindenkit Mesterkurzusunk, az útkereséstől a felébredésen át a megvilágosodásig.
